Amennyiben nemzetközi szabadalmi bejelentést szeretnék tenni, úgy a magyar bejelentéstől számított egy éven belül kiléphetek a nemzetközi piacra. Erre két lehetőség van, ha csak európai uniós országokban szeretnék szabadalmi oltalmat, illetve azon belül is egy-egy országban, abban az esetben az Európa Patent bejelentést ajánljuk.
A másik lehetőség a PCT „Patent Cooperation Treaty” nemzetközi szabadalmi rendszer, aminek három szakasza van, és a végcél a nemzeti szakasz, vagyis az Európa Patent , azon belül is egy-egy ország megjelölése.
Az egymással szerződő országok Szabadalmi Együttműködési Szerződése, amely lehetőséget teremt szabadalmi és használati mintaoltalmi bejelentés több országba való, egyszerűbb benyújtására.
Egy helyen, egy nyelven, egy nemzetközi szabadalmi bejelentéssel lehet több országba - akár a szerződő országok mindegyikébe - hatályos bejelentést tenni. A nemzetközi szabadalmi bejelentéseknek egységesített alaki követelményeik vannak és minden szabadalmi bejelentéssel kapcsolatban nemzetközi kutatást végeznek. A PCT eljárás lehetővé teszi a fenti egységesített nemzetközi fázist követően - az egyes országok saját ügymenete, az ún. Nemzeti fázis(ok) megkezdése előtt - a nemzetközi bejelentés „pontosítását”. Előny a bejelentő számára, hogy erre a „pontosításra” a nemzetközi szabadalmi kutatási jelentés - és adott esetben a nemzetközi elővizsgálat - tartalmának megismerését követően van lehetősége.
Egy nemzetközi szabadalmi bejelentés megfelel egy - egy nemzeti bejelentésnek azokban a PCT szerződő államokban, amelyeket a bejelentő a nemzetközi bejelentésében jelölt meg.
Ha Ön nemzetközi szabadalmi bejelentést szeretne tenni, vegye fel velünk a kapcsolatot.